Vezetőségváltás és létszámleépítés a beregszászi szabadidőközpontban
A beregszászi Zakarpattya sportközpontban zajló érthetetlen eseményekről a dolgozókat a Beregi Hírlap hasábjain nyílt levélben tájékoztatták.
A beregszászi Zakarpattya sportközpontban zajló érthetetlen eseményekről a dolgozókat a Beregi Hírlap hasábjain nyílt levélben tájékoztatták.
Január 23-án négy ellenzéki párt, a Front Zmin, a Batykivscsina, a Szvoboda és az Udar városi szervezetei megállapodást írtak alá arról, hogy koordinálják tevékenységüket a beregszászi időközi polgármester-választás kapcsán – közölte a zakarpattya.net.ua.
Vetette papírra a költemény első sorait Kölcsey Ferenc, talán mit sem sejtve arról, hogy legnagyobb hatású verse, a magyar Himnusz még így, 190 év múltán is milyen sokat jelent majd nekünk, magyaroknak. Hisz a Himnusz születésének évfordulója, január 22-e már huszonnégy éve egyben a magyar kultúra napja, amelyet nemcsak Magyarországon, hanem az országhatárokon kívül is…
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata idén is meghirdeti fotópályázatát a főiskolai hallgatók számára.
1989 óta január 22-én a magyar kultúra napját ünnepeljük. Ez alkalommal nemcsak az anyaországban, hanem a határon túli területeken is emlékeznek Kölcseyre, a Himnuszra, kultúránkra.
A Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolában a szeptemberben alakult sakk-szakkör heti ké órás rendszerességgel tartja foglalkozásait Bárdos István fizikatanár vezetésével, aki maga is aktív sakkozó.
2013. március 8—10. között immáron 13. alkalommal rendezik meg a Beregszászi Nemzetközi Borfesztivált, a legkiválóbb helyi borászok találkozóját.
Január 19-én, a keleti keresztény egyház szerinti vízkereszt ünnepén Beregszászban megszentelték a Zakarpattya sportkomplexum termálfürdőjét.
A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség soha nem tétlenkedik, hisz különböző programok, rendezvények által próbálja közelebb hozni egymáshoz az embereket lelki feltöltődést adva számukra.
A Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke január 18-án beregszászi sajtótájékoztatóján két kiemelt témával kapcsolatban fejtette ki mondanivalóját.
End of content
End of content