Az ördög és törlesztőrészletei
Rövid és hosszú távú körülmények és következmények
Rövid és hosszú távú körülmények és következmények
Íge: ,,…versengések vannak köztetek. … mindenitek ezt mondja: én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajjon részekre osztatott é Krisztus?…” (I.Kor.1:11-13.)
Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta.
A Bibliában a gazdag ifjú így szólítja meg Jézust: JÓ Mester.
Egy angol gazdálkodó több ezer fűzfát ültetett el különleges elrendezésben: helikopterről nézve Jézus szavai rajzolódnak ki belőlük.
Nem az a baj, ha gazdag vagyok, hanem az, ha bezárul a szívem.
Szeretem Ábrahám történetét, mert… Gyakran hangoztatjuk a Bibliával kapcsolatban, hogy benne van minden, ami az élet, az ember boldogulásának titkához elvezet.
Már sokat idéztük: „amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” És természetesen aki meg akarja tartani ezt a szentenciát (mert leginkább csak annak lehet hívni az összefüggésből kiragadott igeverseket!), az odafigyel, hogy mit BESZÉL.
És az ember felkelvén reggel, elővevé Bibliáját, majd a Bibliaolvasó Kalauz szerint elolvasá az aznapra kijelölt igeszakaszt.
Február 2-án Urunk bemutatása, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe van.
End of content
End of content