Bileckij: Ukrajna szuverén, független, demokratikus jogállam
„Ukrajnát a szívünkben védjük, és azért küzdünk, hogy ez így is maradjon.”
„Ukrajnát a szívünkben védjük, és azért küzdünk, hogy ez így is maradjon.”
A kezdeményezés célja, hogy enyhítse a krónikus szívbetegségben szenvedők anyagi terheit.
Kárpátaljáról nem érkezett panasz az ukrán nyelvhasználattal kapcsolatos törvény megszegéséről.
Az utak helyreállítása jórészt a megyék és helyi közösségek feladata lett.
A szakemberek elkötelezetten dolgoznak azon, hogy a rehabilitáció minél elérhetőbb legyen a rászoruló családok számára.
A vállalkozás folyamatos bevételi forrása a megye költségvetésének.
Miroszlav Bileckij köszöntötte a kárpátaljaiakat.
A főbiztos a kormányzóval „érdekes és konstruktív párbeszédet” folytatott Bileckij szavai szerint.
A román fél egy új ellenőrzőpont nyitását fontolgatja, Bileckij szerint két átkelőhelyre is szükség lenne.
Az épületben szükség lesz egy liftre, amit egyelőre egy speciális lépcsőlifttel helyettesítenek.
End of content
End of content