Közlekedésbiztonsági nap Nagyszőlősön
Magyarország Beregszászi Konzulátusa szeptember 24-én közlekedésbiztonsági napot szervezett a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában, a helyi és a Verbőci Középiskola diákjai számára.
Magyarország Beregszászi Konzulátusa szeptember 24-én közlekedésbiztonsági napot szervezett a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában, a helyi és a Verbőci Középiskola diákjai számára.
A magyarok 93 százaléka úgy gondolja, hogy az országban nem létezik munkahelyi biztonság, ami még Chile, India és Törökország eredményénél is rosszabb – közölte a Randstad nemzetközi személyzeti tanácsadó a második negyedéves felmérésének adatait kedden az MTI-vel.
Megdöbbentően primitív jelszavakat használ a felhasználók sokasága – ez derült ki egy számítógépes biztonsági cég adataiból.
Megváltható nyugalom Törékeny dolog az emberi biztonságérzet. Mindent elveszíthetünk, hiszen a modern biztonsági rendszerek korában is törnek fel otthonokat, égnek le házak, sérülnek meg a viharokban ingatlanok.
Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc
End of content
End of content