Csaknem négymilliárd éves a Merkúr mágneses mezeje
Kutatók szerint a Merkúrnak több milliárd éven keresztül volt mágneses mezeje, valamikor olyan erős lehetett, mint a földi.
Kutatók szerint a Merkúrnak több milliárd éven keresztül volt mágneses mezeje, valamikor olyan erős lehetett, mint a földi.
Bolygónk legközelebbi szomszédjait fedezték fel amerikai csillagászok, a három bolygó egy csupán 54 fényévnyire lévő csillag körül kering.
Nyilván többen is emlékeznek a Pitch black – 22 évente sötétség című lebilincselően izgalmas tudományos-fantasztikus filmre, melyben egy naprendszer bolygói egy hármas csillagrendszer körül keringenek, vagy éppen a sci-fi klasszikus Csillagok háborúja sorozat Tatuin bolygójára, melynek egén két nap ragyog. Nos, az exobolygókutatás során már valóban fedeztek fel hasonló, illetve más, ugyancsak különös világokat.
Míg a Mars felszíne nem éppen változatos színösszetételéről ismert, az Európai Űrügynökség újonnan közzétett fotóján feltárul, hogy néha csokoládé, karamell és tejszín színeit is magára öltheti egy gusztusos egyvelegben.
A világon elsőként végeztek megfigyeléseket kisbolygókról a Kepler-űrtávcsővel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetének kutatói Szabó Róbert vezetésével – olvasható az MTA honlapján.
A Naprendszeren kívüli planéták – az exobolygók – keresése közben különös világokra is bukkannak a kutatók, olyanokra, melyek merőben eltérnek a saját bolygórendszerünkben keringő égitestektől.
Három, a Földnél alig nagyobb planétát fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport a NASA bolygóvadász űrteleszkópja, a Kepler segítségével.
A bolygók a születő csillagok körüli protoplanetáris (bolygóképződés előtti) porkorongokban születnek meg.
A csillagászat távcső előtti korszakában csak öt bolygót ismertek a Földön kívül: a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt.
Vannak planéták, melyek egyetlen csillag körül sem keringenek, nem hull rájuk napfény: sötét, hideg világok.
End of content
End of content