börtön

  • ET: túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönök legtöbbjét

    Törekedni kell arra, hogy előzetes letartóztatásba csak indokolt és legvégső esetben kerüljenek gyanúsottak, az európai börtönök legtöbbje ugyanis túlzsúfolt, az elhelyezés körülményein pedig a legtöbb esetben javítani kell – közölte az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) csütörtökön közzétett jelentésében.

  • Barack Obama történelmi börtönlátogatást tett

    Barack Obama a büntető igazságszolgáltatási rendszert érintő reformkezdeményezése keretén belül – a hivatalban lévő amerikai elnökök közül elsőként – ellátogatott csütörtökön egy börtönbe, ahol a fiatal, nem erőszakos bűncselekményekért elítélt emberek rács mögé zárása ellen szólalt fel.

  • Börtönlázadás Irakban

    A Bagdadtól 80 kilométerre északra fekvő Halísz városában történt börtönlázadásban a belügyminisztérium szóvivője szerint 30 rab és hat rendőr meghalt, és 40 elítélt megszökött.

  • Világszerte elítélték az amerikai kínvallatást

    Világszerte éles bírálatokat fogalmaztak meg politikusok és jogvédők szerdán az Egyesült Államokkal szemben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtöneiről és kínzásnak minősülő vallatási módszereiről egy nappal korábban nyilvánosságra hozott szenátusi jelentésre reagálva. Egyesek mindazonáltal pozitív lépésnek nevezték magát a vizsgálatot és a jelentés kivonatának nyilvánosságra hozatalát.

  • Átszállíthatják a keleti foglyok egy részét Ungvárra

    Jaroszlav Safar, az ungvári polgármester helyettese megrendítő benyomásokról számolt be az ungvári börtönben tett látogatása után: börtönnaptár egy csomag cigarettából, az elítéltek átlagos ebédje, megtört tekintetek, kék-sárga zászló az életfogytiglanra ítélt cellájában.

End of content

End of content