Brenzovics László: Nem igazak a civilek behívásáról szóló riogatások
A megbízott államelnök bejelentette a részleges mozgósítás elrendelését, melyet már a Legfelsőbb Tanács is jóváhagyott.
A megbízott államelnök bejelentette a részleges mozgósítás elrendelését, melyet már a Legfelsőbb Tanács is jóváhagyott.
2014. március 7-én Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét választotta első elnökhelyettesévé a Kárpátaljai Megyei Tanács. A képviselő testület 67- igen, 14 – tartózkodik és 9 – ellene szavazattal hozta meg döntését.
Legfrissebb információk szerint elhagyták a tüntetők a Kárpátaljai Állami Megyei Adminisztráció épületét Ungváron.
A feszült belpolitikai helyzet miatt nagy sajtóérdeklődés várta a Kárpátaljai Megyei Tanács tavalyi utolsó, december 27-én megtartott ülését. Amely a várakozásokkal ellentétben békésen telt.
Bécsben tartotta közgyűlését a Közép-európai Önkormányzati és Területfejlesztési Szövetség (KEÖTSZ) múlt szombaton.
Befejezéséhez közeledik az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának keretében Kárpátalján végzett intézményfelújítások harmadik fázisa, tudtuk meg Magyarország Külügyminisztériuma és a Kárpátaljai Megyei Tanács által a program lebonyolításával megbízott Brenzovics Lászlótól, a KMKSZ alelnökétől, a megyei tanács költségvetési bizottságának elnökétől.
A Tusványosi Szabadegyetem immár 24. alkalommal került megrendezésre a „Pro Minoritate” Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács közös szervezésében. A rendezvény idén is különböző előadásokkal, vitákkal és színes kulturális programokkal várta a résztvevőket.
A határon túli magyar közösségek vezetői szerint a magyar állampolgárságot felvettek körében Szlovákiában és Ukrajnában alacsony, Erdélyben, a Vajdaságban és Horvátországban magas részvételre lehet számítani a 2014-es magyarországi választásokon – derült ki pénteken a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén.
Tisztelt Államtitkár Úr, Helyettes Államtitkár Asszony, Főtiszteletű Püspök Úr, Kedves Vendégeink, Tisztelt Kollégák!
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Tannyelvű Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMTF JA) elnökének beszéde Orbán Viktor magyar miniszterelnök látogatása alkalmából. Elhangzott Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 2013. április 26-án:
End of content
End of content