Kilátót neveznek el Makovecz Imréről
Kilátót neveznek el Makovecz Imréről a budapesti Kis-Hárs-hegyen, az avatóünnepséget szombaton rendezi a Pilisi Parkerdő Zrt.
Kilátót neveznek el Makovecz Imréről a budapesti Kis-Hárs-hegyen, az avatóünnepséget szombaton rendezi a Pilisi Parkerdő Zrt.
Óriás beruházást hoz Budapestre a CERN. Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet a csillebérci kutatóintézet mellett alakít ki egy több mint tízmilliárdos értékű számítástechnikai központot.
Egy józsefvárosi lakásban befalazva találták meg azt a mintegy negyedmilliárd forintot érő Csontváry-festményt, amelyet több más, tízmilliókat értő alkotással együtt még márciusban loptak el egy budai lakásból; a tolvajok előzetes letartóztatásba kerültek – számolt be a nyomozás eredményeiről a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.
Tizenkilenc erdélyi, a Gyergyói-medencében termelő kézműves termékeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a hét végéig a budapesti Nagyvásárcsarnokban.
Régi budapesti városképek, illetve képzőművészeti alkotások takarhatják el a használaton kívüli belvárosi üzletek kirakatait egy mintaprojekt részeként; az érintett ingatlanok közös logót is kapnak, amelyen feltüntetik a bérbeadó elérhetőségeit – erről egyhangúlag döntött a Fővárosi Közgyűlés.
A hagyományos Budapest és Kolozsvár közötti repülőjárat beindításához keres partnereket a kolozsvári repülőtér vezetősége – mondta az MTI-nek David Ciceo, a repülőtér igazgatója.
End of content
End of content