Megbírságolják az üzleteket a bankkártyával történő vásárlás elutasításáért
Ukrajnában új rendelkezés lépett hatályba.
Ukrajnában új rendelkezés lépett hatályba.
Olekszandr Sepelevet, a nemzetközi elfogatóparancs alapján júliusban feleségével együtt őrizetbe vett egykori politikust várhatóan további súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják Kijevben.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) pénzbüntetéssel és zárt kapus meccsel sújtotta az ukrán tagszövetséget a szurkolói rendbontások miatt, továbbá az ország válogatottja a 2018-as világbajnoki selejtezősorozat végéig nem fogadhatja ellenfeleit a lvivi arénában.
Franciaországban a szenátus jóváhagyta a 16 év alattiak szépségversenyeinek tilalmát a gyerekek, főként a lányok védelmében.
Az ukrán kormány jóváhagyta azt a tervezetet, amelynek alapján kivonnák a drogfogyasztókat, azaz a kis mennyiségű kábítószert birtokló személyeket a büntetőjogi felelősségre vonás alól – közölte csütörtökön a Kommerszant-Ukrajina című lap.
Ukrajnában a megvesztegetésről való beszélgetésért is börtön járat.
– Ukrajna felsőoktatási intézményeibe hétszázezer felvételiző közel kétmillió kérelmet nyújtott be – közölte Dmitro Tabacsnik oktatási miniszter.
„Tavaly nyomon követtem a vereckei emlékmű megrongálása miatt indult per fejleményeit lapjukban. Így értesültem arról is, amikor a Kárpátaljai Megyei Fellebbviteli Bíróság büntetőügyi kollégiuma elrendelte az ügy újratárgyalását, vagyis megsemmisítette az elkövetők egyikét bűnösnek kimondó ítéletet. Kérem, írják meg, véget ért-e már a per, s milyen ítélet született az ügyben?”
Az ukrajnai Mikolajivban egy 14 éves kamasz tartja rettegésben az embereket.
Hamarosan komoly büntetésre számíthatnak az illegális taxisok, hiszen a jármű elkobzásán túl 1700-tól 8500 hrivnyáig terjedő bírságot kell majd fizetniük – tájékoztatott Bohdan Szviscsovszkij, az Ukrtranszinszpekcija állami felügyelet vezetője.
End of content
End of content