Kárpátalja anno: Kárpátalja címere
Október 4-én, Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje halálnak napján ünnepeljük az állatok világnapját.
Október 4-én, Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje halálnak napján ünnepeljük az állatok világnapját.
Beregszász napja közeledik. Ez alkalomból hadd köszöntsük a Vérke-parti várost annak címerével, melyet hivatalosan 1902-től használnak.
Az Egyesült Államok nemzeti jelképe lett az amerikai bölény is – Barack Obama elnök hétfőn írt alá egy erről szóló törvényt.
Csak olyan települések nincsenek benne, amelyeknek nincs is címerük. Nekik viszont ingyen elkészítik.
A Partiumi Autonómia Tanács (PAT) szombati ülésén elfogadta a régió címerét és zászlaját – közölte vasárnapi közleményében a testület.
A Fidesz azt kezdeményezi, hogy március 23. legyen a magyar zászló és címer napja.
Szenzációként közölte az ukrán sajtó, hogy Huszt központjában megtalálták a város egykori címerét. Marina Aldon, az egyik helyi lap munkatársa szerint: „Egyesek úgy vélik, hogy a felfedezés történelmi érték és a VIII. században készült, mások azzal érvelnek, hogy a ritkaság körülbelül 500 éves és igazi művészi remekmű.
Nagylucska Munkácstól nyugatra, Gorond, Újdávidháza és Beregrákos közt fekvő település.
Szajkófalva település Ukrajnában, Kárpátalján, az Ilosvai járásban.
A Makkosjánosiban élő Halavács Béla 1970-től foglalkozik fafaragással.
End of content
End of content