Kárpátalja anno: Mécs László Csapon és Kárpátalján
Mécs László 1934. október 14-én Csapra látogatott, ahol szentbeszédet tartott a helyi felújított római katolikus templomban.
Mécs László 1934. október 14-én Csapra látogatott, ahol szentbeszédet tartott a helyi felújított római katolikus templomban.
Novemberben lesz egy éve, hogy Csapon az új városvezetés átvette a város irányítását.
Két hónap telt el, amióta új vezetés áll Csap város élén.
A Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola és a csapi zeneiskola részesült elsőként a Csapi Magyar Oktatásért Civil Szervezet támogatásában.
Közel száz éve, 1916-ban készült az a képeslap, amely megörökítette a csapi református gyülekezet egykori templomát.
Október 17-én tartotta hagyományos szüreti batyus bálját a KMKSZ Csapi Alapszervezete és a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület.
A KMKSZ csapi polgármesterjelöltje Balogh Oszkár, aki a határváros szülötte, a helyi magyar középiskolában érettségizett, majd az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolában és az Ungvári Állami Egyetem Fizika Karán tanult.
Megszűnt a korábban több órás várakozás a Csap-Záhony határátkelőnél, folyamatosan halad a forgalom – közölte honlapján kedden reggel a magyar rendőrség.
Újraindult a forgalom a Csap és Záhony közötti ukrán-magyar határállomáson, ahol péntek délután az ukrán oldali áramszünet miatt rövid ideig nem tudtak utazókat fogadni – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Kilencedszer szervezett a KMKSZ Csapi Alapszervezete a Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola udvarán gyermeknapot május 31-én, vasárnap. A KMKSZ járási rendezvényei közé tartozó csapi gyermeknapra a határvárosban élő gyerekek mellett az Ungvári járás településeiről is sok kiskorú látogatott el szüleivel, ahol egy napig mindenki csak az ő szórakoztatásukért dolgozott.
End of content
End of content