Havazás – Az ukrán fővárosból kitiltották a teherautókat, Csap és Kijev között korlátozzák a forgalmat
Ismét tilos behajtani péntek estétől a többtonnás teherjárművekkel az ukrán fővárosba – közölték az illetékes hatóságok.
Ismét tilos behajtani péntek estétől a többtonnás teherjárművekkel az ukrán fővárosba – közölték az illetékes hatóságok.
A magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága március 21-én hivatalos levélben értesítette a Csapi Vámhivatalt a Csap–Záhony határátkelő felújítási munkálatainak megkezdéséről.
Március 7-én reggel 8 óra tájban lakhelyén egy ismeretlen férfi megtámadta és brutálisan bántalmazta Prihogyko Lariszát, Csap polgármester-helyettesét.
A március 8-i hosszú hétvége előtt a csapi vámhivatal munkatárai felhívják azok figyelmét, akik gyermekeket szándékoznak külföldre utaztatni, vagy csoportos kirándulást szerveznek a határon túlra, hogy az ehhez szükséges dokumentumokat helyesen töltsék ki.
Balogh Líviától, a KMKSZ Csapi Alapszervezetének elnökétől megtudtuk, hogy Csap polgármestere, Halina Cár nem engedi, hogy egy, a gyűlés levezetésére alkalmas középületben megtarthassa éves rendes közgyűlését a KMKSZ Csapi Alapszervezete.
Hosszú ideje bizonytalan a Csap központjában álló piac jövője, amely több száz embernek biztosít megélhetést a határvárosban, és ragaszkodnak hozzá az általunk megkérdezett járókelők is, hisz gyakran és szívesen vásárolnak ott, mert sok terméknek kedvezőbb az ára, mint az üzletekben.
Leállt a forgalom a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson vasárnap délelőtt – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
A csapi vámhivatal munkatársai átadták egy ungvári templom számára azokat a kultikus tárgyakat, amelyeket bírósági határozat alapján koboztak el – tájékoztatott a jövedelmi és jövedéki ügyekkel foglalkozó minisztérium (az állami vámhivatal és az adóhivatal újjászervezésével 2012. december 24-én létrehozott minisztérium – a szerk.).
Az új nyelvtörvény alkalmazásának kérdése is szerepelt a Csapi Városi Tanács december 26-i ülésének napirendjén.
Csapon Halina Car polgármester és környezete nem ért egyet az új ukrán nyelvtörvénnyel, és bár nincs ahhoz joga, de igyekszik annak Csapon történő végrehajtását akadályozni.
End of content
End of content