A delta variáns új altípusa jelent meg Kárpátalján
Szakértők szerint ez az altípus 10-15 %-kal fertőzőbb, mint a delta variáns eredeti változata.
Szakértők szerint ez az altípus 10-15 %-kal fertőzőbb, mint a delta variáns eredeti változata.
„Elegendő védőoltás van a világban, de nem a megfelelő helyre kerülnek nem megfelelő sorrendben”.
Járványgóc alakult ki a táborban, eddig összesen 44 gyerek és három felnőtt betegedett meg.
Eddig 37 kárpátaljainál állapították meg, hogy a koronavírus delta variánsával fertőződött meg.
A hivatalos adatoknál jóval többen fertőződhettek meg.
Az adatok azt mutatják, hogy a beoltottak ugyanolyan könnyen továbbadják a delta variánst, mint a még be nem oltott emberek.
A járványügyi szakember elmondta, hogy a fertőzöttek között vannak fiatalok, azaz 18-35 évesek, és 60 év felettiek.
Huszonnyolc európai ország közül tizenkilencben immár a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsa domináns.
Korábban négy esetben mutatták ki a delta variánst.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ csütörtökön a sárga színnel jelölt, kockázatosabb térségek közé sorolta a horvát tengerpartot.
End of content
End of content