Negatív tendenciák a demográfia alakulásában Beregszászban
Az információk szerint 2020-ban a születések száma csupán 367 volt, míg 551 halálesetet regisztráltak.
Az információk szerint 2020-ban a születések száma csupán 367 volt, míg 551 halálesetet regisztráltak.
Románia lakossága 96 500 fővel zsugorodott 2020. január 1-je és 2019. január 1-je között, az egy év alatt jegyzett fogyatkozás következtében az országban élő lakosság száma 19 millió 318 ezerre csökkent – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Több államban továbbra is a migrációval kezelnék a demográfiai problémát, a magyar kormány viszont a családok támogatásában látja a megoldást.
Kárpátaljai résztvevői is voltak a Budapesti Demográfiai Fórumnak, melyet 2015. november 5–7. között rendeztek meg azzal a céllal a magyar fővárosban, hogy bemutassák az európai népesedési folyamatok család-, gazdaság-, foglalkoztatáspolitikai és migrációs összefüggéseit.
Történelmi csúcsot ért el a lakosság összlétszáma 2014-ben Szlovákiában – derült ki az ország statisztikai hivatalának aktuális adataiból, amelyeket a TASR közszolgálati hírügynökség ismertetett hétfőn.
Németországban hosszú távon elkerülhetetlen a népességfogyás, a jelenleg bő 80 milliós országban erős bevándorlás mellett is csak alig több mint 73 millióan élnek majd 2060-ban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett számításai szerint.
A családtervezési politika lazítása miatt már az idén új népesedési csúcsra számítanak a szakemberek Kínában: a 18 milliót is meghaladhatja az éves népszaporulat.
Huszonhatodik éve tart Romániában a demográfiai hanyatlás, amelynek következtében tavaly a lakosság száma 20 millió alá csökkent – közölte hétfőn Vasile Ghetau szociológus.
A XXI. századot a lakosság elöregedése jellemzi és egyre nagyobb hatással lesz a világ demográfiai átalakulására.
A mesterséges megtermékenyítések nagyobb sikeréért indít kétéves közös kutatói programot a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Kaposvári Egyetem.
End of content
End of content