Ljasko: Ukrajna megkezdte az elektronikus beteglapok bevezetését
Ljasko tájékoztatása szerint augusztus 31-ig az elektronikus beteglapok alkalmazásának egy átmeneti modellje működik majd.
Ljasko tájékoztatása szerint augusztus 31-ig az elektronikus beteglapok alkalmazásának egy átmeneti modellje működik majd.
Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy A digitális kultúra fejlesztése c. pályázat második köre lezárult. A megítélt támogatások a Raiffeisen bankfiókokban vehetők fel a személyi igazolvány és az identifikációs kódigazolás felmutatásával. A pénz felvehetőségéről a személyi igazolvány számának megadásával a http://www.kmkszalap.org/digitalis-atallas/felveheto-palyazatok honlapon tájékozódhatnak. Gulácsy Géza, a „KMKSZ” JA igazgatójaKárpátalja hetilap
A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából a Bethlen Gábor Alap terhére 2014. április 1-jétől újonnan meghirdeti A digitális kultúra fejlesztése a határon túli magyarok körében című nyílt pályázatát
A digitális átállás elősegítése érdekében a KMKSZ javaslatára felmérésre került sor egy 1400-as mintán, illetve egy pályázati rendszer épült ki, amelynek keretében támogatást igényelhettek a már megvásárolt beltéri egység után.
Napról napra nő a tömeg a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány beregszászi irodája előtt, január 20-án, hétfőn több száz ember igyekezett bejutni az irodába, hogy visszaigényelje a magyar földfelszíni digitális adások vételére alkalmas készüléke árát, illetve, hogy sorszámot szerezzen a következő napra.
Hogyan is kell a gyakorlatban a beltéri egységet bekapcsolni? Lássunk erre egy tipikus példát. Az antennáról lejövő kábelt a beltéri egység antenna bemenetébe (Antenna IN) kell bedugni.
A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából a Bethlen Gábor Alap terhére 2013. október 25-től meghirdeti a Digitális kultúra fejlesztése a határon túli magyarok körében című nyílt pályázatát.
A különböző médiumok már több ízben is foglalkoztak a digitális átállás kérdésével. Az az olvasó, aki ezzel kapcsolatban nem tette meg a szükséges intézkedéseket, e cikk olvasásakor már nem tudja nézni a magyar televízió földfelszíni adásait. A probléma természetesen orvosolható. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani alábbi írásunkkal is.
Csütörtökön 12 óra 30 perckor az ország északkeleti és délnyugati területeit ellátó tévéadók, valamint a hozzájuk kapcsolódó átjátszóadók is befejezték az M1, az RTL Klub és a TV2 analóg földfelszíni adásainak közvetítését, ezzel lezárult az országos digitális átállás második üteme – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az MTI-vel.
A KMKSZ Választmányán is szó esett a digitális átállásról, illetve egy azzal kapcsolatos pályázati rendszer felállításának lehetőségéről. Ezzel kapcsolatban kértük Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökét, hogy tájékoztassa a Kárpátalja olvasóit.
End of content
End of content