Fölszállott a páva – szombaton indulnak a középdöntők
Élőben közvetíti a Duna és a Duna World szombat este a Fölszállott a páva 2012 népzenei és néptánc verseny első középdöntőjét.
Élőben közvetíti a Duna és a Duna World szombat este a Fölszállott a páva 2012 népzenei és néptánc verseny első középdöntőjét.
A tudósok, a politikusok és a civilszervezetek együttműködését szorgalmazták, és stratégiai szemléletet sürgettek a Duna és a folyó mentén élők jövője érdekében annak a konferenciának az előadói, amelyet az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia szervezésében tartottak az MTA-n.
Középkori, betemetett hajóroncsot azonosítottak a Dunában, Tahitótfalu határában az Argonauta Kutatócsoport búvárrégészei. Egy év leforgása alatt ez a harmadik hajóroncs, amelyet a magyar búvárrégészek felfedeztek a Dunában.
Magyarországon extrém szárazság van, ettől a problémától, napokon belül hangos lesz a sajtó.
Létrejöhet a Mura–Dráva–Duna határon átnyúló magyar-horvát bioszféra-rezervátum; az UNESCO – azaz az Egyesült Nemzetek Szervezete Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete Man and Biosphere (MAB) – programjának nemzetközi koordinációs tanácsa szerdai ülésén fogadta el a jelölést – tette közzé a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a kormany.hu-n.
Másodszor rendezik meg az idén Óriáspince-tetőn a Székely Vágtát, a Nemzeti Vágta egyetlen hivatalos külhoni előfutamát. A közmédia idén is közvetíti a jeles eseményt, a Duna nézői vasárnap négy bejelentkezés alapján követhetik a versenyt. Az adást a Duna World este megismétli.
A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság kezdeményezésére a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának tizedik évfordulója alkalmából, tizenhárom Duna menti ország 2004. június 29-én rendezte meg az első NEMZETKÖZI DUNA-NAPot.
A Duna pozsonyi szakaszába kedden ömlött csaknem 14 ezer liter gázolaj egy hajóból, átszivattyúzás közben.
A vízszennyezést már a Kis-Dunában is észlelték.
End of content
End of content