Elhunyt a szíriai ortodox pátriárka
Szíria görög-ortodox vezetője, Antióchia és az egész kelet pátriárkája IV. Ignace Hazim december 5-én, szerdán hunyt el 92 éves korában egy bejrúti kórházban, miután kedden agyvérzést kapott.
Szíria görög-ortodox vezetője, Antióchia és az egész kelet pátriárkája IV. Ignace Hazim december 5-én, szerdán hunyt el 92 éves korában egy bejrúti kórházban, miután kedden agyvérzést kapott.
Elhunyt Komár László énekes, a rock and roll zene egyik magyarországi meghonosítója; a zenészt 67 éves korában, szerdán hajnalban érte a halál Budapesten – erősítette meg a család az MTI-nek.
Hollandia budapesti nagykövetsége kedden jelentette be, hogy meghalt Robert Milders nagykövet.
85 éves korában, Olaszországban elhunyt a magyar gazdasági és politikai élet egyik legszínesebb egyénisége, a szeszgyáros-képviselő Zwack Péter – adta hírül az Index.hu.
Elhunyt Jon Lord, a legendás brit hard rock együttes, a Deep Purple orgonistája hétfőn. A halálhírt a család közölte.
Nyolcvanöt éves korában váratlanul elhunyt Liska Dénes író, dramaturg, a Szabó család „atyja”; az első magyar folytatásos rádiós hangjáték útjára indítóját szerda este érte a halál – tudatta a család csütörtökön az MTI-vel.
Sajnálattal közöljük, hogy Darócki Viktória leukémiában szenvedő kislány június 2-án az esti órákban életét vesztette a munkácsi kórházban.
Életének 84. évében elhunyt Lengyel Erzsi Jászai Mari-díjas színművész.
A napokban elhunyt Adam Yauch, a Beastie Boys egyik alapítója és „egyharmada”.
End of content
End of content