Kárpátalja anno: a huszti országgyűlés
A Rákóczi-szabadságharc alatt több országgyűlést is tartottak, melyek egyikére Huszton került sor 1706.március 8–20. között.
A Rákóczi-szabadságharc alatt több országgyűlést is tartottak, melyek egyikére Huszton került sor 1706.március 8–20. között.
Szeptember közepén rendezik Székelyudvarhelyen a hagyományos táncháztalálkozót. Az eseménysorozat kiemelt vendégei lesznek a felvidéki Ifjú Szívek Táncszínház, valamint a Vajdaságból érkező kézművesek. Az előkészületekről és az esemény jelentőségéről Orendi István főszervező, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője tájékoztat.
Az erdélyi magyar pártok bejelentették kedden, hogy összefognak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés sikere érdekében.
Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség megalakulását jelentették be pénteken Kolozsváron, a szervezet szorosan együttműködni kíván a Magyar Fesztivál Szövetséggel – közölték a kezdeményezők egy sajtótájékoztatón.
Az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői közös nyilatkozatban kötelezték el magukat a Székely Nemzeti Tanács által elindított nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést támogató egymillió aláírás összegyűjtésének a támogatása mellett.
A Látogatóban program előző évi sikeres lezárása után idén ismét elkezdődik a Hagyományok Háza erdélyi hálózatának néptánc-rendezvénysorozata. Ezúttal harminc helyszínen szerveznek találkozót.
Az Átlátszó Erdély blogon szerdán közölt összeállítás szerint egyre több magyarországi diák tanul erdélyi egyetemeken. Ők általában a könnyebben teljesíthető felvételi feltételek és az alacsonyabb tandíj miatt választják a romániai felsőoktatási intézményeket.
A Hagyományok Háza Hálózat–Erdély a legnagyobb külhoni magyar közösség hagyományápolásában ért el jelentős eredményeket 2018-ban. A szervezet szerteágazó tevékenységében a tradíciók átadásának segítése, a közösségépítés, valamint az elfeledett szokások újjáélesztése kapott prioritást.
Magyarországnak és a Romániában élő magyarságnak is egyértelmű érdeke, hogy a két ország között jó kapcsolat legyen, ezért mind a magyar, mind a román fél sokat tett az utóbbi időben – mondta az MTI-nek nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bukarestben, miután találkozott Teodor Melescanuval, a román diplomácia vezetőjével.
Közös nyilatkozatban figyelmeztettek az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői arra a szerepre, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetére (ENSZ) hárul a kisebbségek jogainak védelmében.
End of content
End of content