Szijjártó: Elvárjuk, hogy az ENSZ a nemzeti kisebbségek jogait is a szívén viselje
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ számos pontján súlyosan megsértik a nemzetiségek jogait.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ számos pontján súlyosan megsértik a nemzetiségek jogait.
A zöld útlevél tartalmazni fogja, hogy a tulajdonost beoltották-e már a koronavírus ellen vagy hogy meggyógyult-e belőle, illetve hogy rendelkezik-e negatív teszttel.
Lavrov hangsúlyozta: Amikor az megfelel Oroszország érdekeinek is, akkor együttműködünk a klímaváltozás és a környezetvédelem kérdéseiben.
Zaharova arra reagált, hogy a Bloomberg hírügynökség európai forrásokra hivatkozó jelentése szerint az EU-ban újabb gazdasági büntetőintézkedések bevezetését vették fontolóra Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ügyével összefüggésben.
Ukrajnának garantálnia kell a nemzeti kisebbségeket megillető jogok tiszteletben tartását.
A vállalat ugyanis korábban bejelentette, hogy az első negyedévben egészen biztosan nem tudja szállítani az unió által megrendelt mennyiséget.
Az Európai Bizottság elismeri, hogy a jelenlegi koronavírus-járvány, valamint az új vírusmutációk megjelenése kihívások elé állítják a biotechnológiai és a gyógyszeripari vállalatokat.
Az AstraZeneca a harmadik oltóanyag, amely az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség szerint hatékony a SARS-CoV-2 koronavírus ellen
Ukrajna számára nem elégséges az a vakcinamennyiség, amelyre a szegényebb országok támogatására létrehozott COVAX-program révén számíthat.
Az Európai Bizottság pénteken rendelkezést léptetett életbe arról, hogy az európai uniós tagországokban minden esetben engedélyeztetni kell a koronavírus elleni oltóanyagok külföldre vitelét.
End of content
End of content