Ha nem eszed meg, megbírságolnak
Az európai éttermekben bírság jár majd a tányéron hagyott ételért – jelentette a Novini Zakarpattya. Egyelőre csupán a svédasztalos rendszer szerint működő intézményeket érinti majd az újítás.
Az európai éttermekben bírság jár majd a tányéron hagyott ételért – jelentette a Novini Zakarpattya. Egyelőre csupán a svédasztalos rendszer szerint működő intézményeket érinti majd az újítás.
„Janukovics Európába megy”, hirdeti a mondanivalót az elnök kezében lobogó uniós zászlóval illusztrálva címlapján az ukrán Korrespondent című népszerű hetilap.
Tizenöt európai ország részvételével kedden elkezdődött a nemzetek sajtversenye, az érdeklődők az interneten szavazhatnak kedvencükre.
Átlagosan 11 centimétert nőtt az európai férfiak átlagmagassága az 1870-es évek eleje és 1980 között, a termet növekedése pedig az egészségi állapot jelentős javulását tükrözi – adta hírül egy hétfőn megjelent tanulmány.
Az eddigieknél lényegesen pusztítóbb földrengéseket jósol Európában egy most nyilvánosságra hozott, Franciaországban készült tanulmány.
Telítődnek Európa erdői, az egyre öregebb fák egyre kevésbé képesek elnyelni a szén-dioxidot – derül ki egy új nemzetközi tanulmányból. Spanyolországtól Svédországig az európai erdők egyre inkább elöregednek, olyan fák alkotják növényzetüket, amelyek kevésbé képesek elnyelni a szén-dioxidot. A fákat egyre több erdőtűz fenyegeti, gyakoribbak a pusztító viharok és a rovarok támadásai is. A kontinens…
Az európai gyorsvasúthálózatot támadná meg az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet – írta hétfőn a Bild című német napilap.
Európa országaiban egyre elterjedtebb a temetőkertek – vagyis a szakrális helyek – továbbgondolása. Nyugat-Európában sok helyen egyáltalán nem megdöbbentő a babakocsit tologató kismama látványa a temetőkertekben, még akkor sem, ha egy kis séta után egy sír mellé letelepednek és meguzsonnáznak, miközben a gyerek labdáznak a sírkövek körül.
A bronzszobor alkotója a nemzetközi hírű szobrász, Zurab Cereteli, az orosz Művészeti Akadémia elnöke.
Leonardo da Vinci a legfontosabb európai képzőművész, az európai irodalom legmegrendítőbb alakja Don Quijote, és a világkultúrához Európa legfontosabb hozzájárulása a demokrácia – vélték azok a szavazók, akik részt vettek a Goethe Intézet 24 nyelven, 30 európai, illetve Európával szomszédos országban végzett internetes közvélemény-kutatásában.
End of content
End of content