Európai Parlament: nem a Szvobodára, igen a kommunista pártra
Az Európai Parlament felszólította Ukrajna demokratikus erőit, hogy ne működjenek együtt a Szvoboda párttal.
Az Európai Parlament felszólította Ukrajna demokratikus erőit, hogy ne működjenek együtt a Szvoboda párttal.
Kötelezővé tehetik az Európai Unióban, hogy 2016-tól csak olyan motorkerékpárokat és quadokat lehet majd forgalomba hozni, amelyeket blokkolásgátló rendszerrel (ABS) látnak el – szavazta meg nagy többséggel az erről szóló javaslatot az Európai Parlament kedden.
Felfüggeszti az Európai Parlament az ukrajnai állapotokat feltáró küldöttség munkáját az ukrán parlamenti választási kampány idejére – jelentette be kedden a képviselőtestület elnöke.
A brüsszeli székhelyű THE PARLIAMENT magazin a 2012-es év képviselőjének kiáltotta ki Bauer Editet, a Magyar Közösség Pártja (MKP) Európai parlamenti képviselőjét.
A közelmúltban kárpátaljaiak egy 21 fős csoportja Kovács Béla EP-képviselő meghívásának eleget téve egy háromnapos brüsszeli kiránduláson vett részt. Jómagam is tagja voltam ennek a társaságnak, amely azért látogatott el az Európai Unió egyik székhelyére, hogy ott bepillantást nyerjen az Európai Parlament munkájába.
Varsó, 2012. június 14., csütörtök (MTI) – Az ukrajnai választások eredménye nemcsak az ország jövőjének, hanem a Timosenko – per kimenetelének is kulcsa lehet – jelentette ki Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfő a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilap csütörtöki számában megjelent interjúban.
Az Ukrajnában politikai okból letartóztatottak azonnali és feltétel nélküli szabadlábra helyezését sürgette az Európai Parlament a strasbourgi plenáris ülésen csütörtökön elfogadott egyik határozatban.
End of content
End of content