Erősödik a hrivnya csütörtökön
A dollárral szemben 4 kopijkával, az euróval ellenben 17 kopijkával erősödik.
A dollárral szemben 4 kopijkával, az euróval ellenben 17 kopijkával erősödik.
Hozzátette, hogy olyan információknak van birtokában, amelyek egyértelmű kapcsolatot jeleznek a Kreml és az utóbbi évek politikai gyilkosságai és merényletei között Európában.
Az ET elnöke szerint az uniós tagországoknak minél előbb, még a nyári utazások megkezdését megelőzően közös álláspontot kell kialakítaniuk a zöld útlevélről.
Az EU az uniós beutazási korlátozások enyhítését javasolja a WHO ajánlásával rendelkező vakcinával beoltottak esetében is.
Az unió ezen megnyilvánulása azt a benyomást kelti, hogy kettős mércét alkalmaz Ukrajnával és Szlovákiával szemben.
Bocskor Andrea és Gál Kinga, a Fidesz két európai parlamenti képviselője tájékoztassák az európai döntéshozókat a kárpátaljai magyar közösséget ért atrocitásokról, jogszűkítésről.
A szankciók hatálya továbbra is 177 emberrel és 48 szervezettel szemben maradnak érvényben.
Több millió adag AstraZeneca-oltóanyag exportjának engedélyezését kérik az amerikai kormánytól.
Az Európai Bizottság új rendeletet terjesztett elő annak biztosítására, hogy továbbra is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az EU-n belül tett utazások során.
Egyre több jelentés érkezik olyan csalókról, akik ellenőrizhetetlen üzleti tevékenységeket folytatva hamis vakcinamintákat ajánlanak eladásra, és a kifizetést követően eltűnnek a pénzzel.
End of content
End of content