Ukrajna 600 millió eurót kap az EU-tól
610 millió eurós makropénzügyi támogatásról szóló megállapodást írtak alá Brüsszelben Ukrajna és az Európai Unió képviselői.
610 millió eurós makropénzügyi támogatásról szóló megállapodást írtak alá Brüsszelben Ukrajna és az Európai Unió képviselői.
Ma tartják Brüsszelben az Európai Unió és Ukrajna közötti csúcstalálkozót.
Viktor Janukovics ukrán államfő kijelentette, hogy Ukrajna minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy az európai integráció útján haladjon.
2013-ban is folytatódik az Európai Unió (EU) által elindított Európai Partnerség program, melynek célja a volt szovjet tagköztársaságok, azaz Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna felzárkóztatása.
A vagyonosabb oroszok legtöbbje szeretne magyar letelepedési engedélyt kapni, ezért cserébe az újonnan piacra kerülő magyar kötvényekből vásárolnának. Az érdeklődők száma Kína után Oroszországból és a Közel-Keletről a legnagyobb a program októberi indulása óta.
Az Eurostat felmérte az Európai Unió tagállamaiban a túlsúlyos, illetve elhízott emberek arányát.
Bár az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodást már előkészítették, 2013 folyamán előreláthatólag mégsem írják alá azt– véli az ukrajnai holland nagykövet, Peter Jan Wolthers.
Ukrajna kifogy az időből, sürgősen meg kell kezdenie jogszabályai összeegyeztetését az európai sztenderdekkel – figyelmeztetett Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítési és európai szomszédságpolitikai biztosa ukrajnai látogatásán.
Európa tengeri halállománya jelenleg 75%-ban túlhalászott, ugyanakkor a halászati ágazatban lévő munkahelyek közel egyharmada megszűnt az elmúlt évtizedben.
Kétnapos brüsszeli látogatása során Leonid Kozsara ukrán külügyminiszter szerdán Catherine Ashtonnal, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével találkozott. Ashton szerint Ukrajna és az EU közötti társulásról szóló megállapodás feltételei teljesíthetőek, azonban záros határidőn belül eleget kell tenni azoknak.
End of content
End of content