153 éve született a leghíresebb orvos-író – Csehov születésnapja van
A XIX. század egyik legkiemelkedőbb orosz írója nem csak elvégezte az orvosi fakultást, de évekig praktizált is. Súlyos tüdőbetegsége egész életében elkísérte.
A XIX. század egyik legkiemelkedőbb orosz írója nem csak elvégezte az orvosi fakultást, de évekig praktizált is. Súlyos tüdőbetegsége egész életében elkísérte.
A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész egy korszak és egy nemzedék kultikus alakja, hangulatának tolmácsolója volt.
1878-ban, 135 éve született Molnár Ferenc, a világszerte ismert és kedvelt magyar színműíró, A Pál utcai fiúk című regény szerzője.
Január 12-én emlékezünk a szovjet csapatok doni áttörésének 70. évfordulójára. A közmédia szombaton dokumentumfilmmel idézi fel a Don kanyar harcait és a magyar történelem sötét napját.
A magyar koronázási ékszerek 1978. január 6-án, vagyis éppen 35 évvel ezelőtt tértek haza Magyarországra.
A P. Howard írói álnéven közismert Rejtő Jenő az egyetlen magyar író, akinek olvasottsága vetekszik Jókaiéval. Rejtő 1943. január 1-jén munkaszolgálatosként halt meg Ukrajnában.
Hetven éve, 1943. január 1-jén fagyott meg az ukrajnai Jevdokovóban a munkaszolgálatra hurcolt Rejtő Jenő, akit írói álnevén, P. Howardként is ismer és szeret a magyar olvasóközönség.
Mi az: gyerekek és felnőttek egyaránt szeretik, édesség, de nem nyeljük le, számtalan előnye van, bár időnként negatív hatásairól is lehet hallani, nem utolsó sorban pedig lassan 150 éves lesz? Ez bizony a rágógumi, amelyet nem csak szeretünk, de üzletileg is igazi sikertörténetnek számít!
Az elvágyódás írója volt, miközben szépírói tevékenysége úgyszólván egyetlen műfajhoz, a novellához kötődött, mégis, rendkívül sokoldalúnak tekinthető Cholnoky Viktor művészi tevékenysége.
40 éve, pontosan 1972. december 23-án született Frakk, a macskák réme, ezen a napon került először képernyőre! Azóta az animációs mesesorozat számtalan részt és elismerést ért meg.
End of content
End of content