Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat, Rosberg kiesett
Lewis Hamilton élete második Brit Nagydíját nyerte, amelyen Fernando Alonso és Sebastian Vettel gigászi csatát vívott, Kimi Räikkönen pedig hatalmasat bukott.
Lewis Hamilton élete második Brit Nagydíját nyerte, amelyen Fernando Alonso és Sebastian Vettel gigászi csatát vívott, Kimi Räikkönen pedig hatalmasat bukott.
Nico Rosberg szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén. A német mögött a címvédő Sebastian Vettel, valamint Jenson Button zárt a második, illetve harmadik helyen.
A németnek szoros csatában sikerült felülkerekednie felzárkózó csapattársán, Lewis Hamiltonon.
Meglepetésre Felipe Massa, a Williams brazil pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő indulhat majd az élről a vasárnapi futamon.
Felébredt a kómából Michael Schumacher, és elhagyhatta a grenoble-i egyetemi kórházat – jelentette be a német menedzsere, Sabine Kehm. A hétszeres világbajnokra hosszú rehabilitáció vár.
Daniel Ricciardo véget vetett a Mercedes egyeduralmának – jóllehet ehhez a brackley-i bázisú gárda technikai problémái is kellettek – és megszerezte pályafutása első győzelmét a Forma-1-ben.
A német versenyző szoros küzdelemben múlta felül csapattársát, Lewis Hamiltont. Sebastian Vettel lett a harmadik.
Nico Rosberg visszavette vezető pozícióját a bajnokságban csapattársától, Lewis Hamiltontól, miután rajt-cél győzelmet aratott az egyébként nem túl izgalmas Monacói Nagydíjon.
A brit világbajnok ismét jól védekezett Nico Rosberg ellen.
Lewis Hamilton pályafutása első mesterhármasát szerezte meg Kínában, ahol rajt-cél győzelmet aratott, mellyel tovább csökkentette a különbséget a második helyen befutó, a bajnokságot jelenleg még vezető Nico Rosberggel szemben.
End of content
End of content