Litvánia lezárja két fehéroroszországi határátkelőjét
Ideiglenesen.
Hogy az Oroszországra vonatkozó szankciókat ne lehessen megkerülni Fehéroroszországon keresztül.
„A fehéroroszországi helyzetet átfogóan kell szemlélni.”
Lukasenka kezességet vállalt a telefonbeszélgetés során Prigozsin biztonságáért és erői áttelepítéséért.
Az IJF tavaly szeptemberben tiltotta ki az orosz és fehérorosz versenyzőket, ezt a korlátozást oldotta fel szombaton.
A két országban nem lehet IIHF-eseményeket tartani.
„Véget kell vetni a rezsim által gyakorolt elnyomásnak és az emberi jogok megsértésének.”
Szijjártó telefonon egyeztetett Fehéroroszország új külügyminiszterével.
Az orosz légierő egységei már meg is érkeztek Fehéroroszországba.
„Az orosz és fehérorosz állam és kormány elleni szankciók maradnak és maradniuk is kell.”
End of content
End of content