A félelem elbutít, és csak a félelemipar profitál belőle
A félelem mára beépült az emberek életébe, a Németországban élőkre pedig ez különösen jellemző.
A félelem mára beépült az emberek életébe, a Németországban élőkre pedig ez különösen jellemző.
Egy angol felmérés szerint az elmúlt öt évben 40 százalékkal több lett a depressziós és mentálhigiéniás problémákkal küzdő fiatal a 9-15 éves korosztályban. A gyerekek sok esetben csak tünethordozók, semmi bajuk nem lenne, ha a szülők nem plántálnák beléjük saját félelmüket: aggasztja őket, hogy jól nevelték-e csemetéjüket, tartanak attól, miként fog teljesíteni az iskolában.
Illatok útján adhatja át az anya félelmeit újszülöttjének – derül ki egy amerikai tanulmányból.
A huszonharmadik zsoltárban van egy vers, amit talán elsők között tanultam meg: ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek, mert te ott is velem vagy.
Mennyi mindent elterveztem,mert ifjan másnak hittemaz élet fanyar dallamát…
Vannak olyan témák, amelyek mindenkit foglalkoztatnak. Az egyik ilyen téma a félelem.
Akár elismerjük, akár nem, mindannyian félünk valamitől. Lehet az valamilyen helyzet, állat, tárgy vagy hely. Félelmeink a legtöbb esetben reálisak, tehát tárgyukat olyan dolgok képezik, melyek valóban veszélyt jelenthetnek ránk nézve. Ha azonban ez nem így van, s félelmünk tárgya valójában nem, vagy csak ritka esetben veszélyes, már fóbiáról beszélünk.
Urbánus legendák egész sora próbálta „befeketíteni” a paradicsomot az újkorban, de tudományos értekezés is sokat tett azért, hogy Angliában és Amerikában kétszáz éven át „indexen” legyen.
A halál nem, csak a sérülés riasztja az igazi pókembert. Neki a hobbija számít.
Mindenki hallott már arról, hogy mennyien félnek egyes állatoktól, a magasságtól, vagy akár nagy terektől, de ezeken túl létezik néhány eddig kevésbé ismert fóbia is, amely mégis számtalan ember életét keseríti meg.
End of content
End of content