Nem házasodnak Magyarországon?
A KSH által előzetesen közzétett adatok szerint 2012 első hét hónapjában 51 583 gyermek született Magyarországon, 3,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A KSH által előzetesen közzétett adatok szerint 2012 első hét hónapjában 51 583 gyermek született Magyarországon, 3,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Alvászavarokat is okozhat, ha valaki közvetlenül lefekvés előtt internetezéssel, számítógépes játékkal vagy okostelefonjának, táblagépének használatával tölti az időt.
Egyre kevesebbet költünk élelmiszerre, élvezeti cikkekre és ruházkodásra is.
Világszerte csaknem a felére csökkent a gyermekhalandóság 1990 óta az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF szerint; míg 22 éve még több mint 12 millió öt év alatti gyermek halt meg, addig 2011-ben 6,9 millió.
Nem csak egérfogónak tartanak macskát a magyarok – derült ki az ELTE Etológia Tanszék és a Friskies közös online felméréséből.
Az emberek 81 százaléka inkább kommunikál személyesen, mint telefonkészülék segítségével.
A Forbes magazin összeállította az ötven legnépszerűbb orosz sztár névsorát, azokét, akik a szórakoztatóiparban és a sportban szereztek hírnevet maguknak.
A kint dolgozó orvosok csupán 2 százaléka tervezi, hogy két éven belül hazatelepül.
A romániai megkérdezettek 43 százaléka inkább baráti, 38 százalékuk pedig inkább ellenséges országnak látja Magyarországot, de 77 százalékuk nem bízik, illetve nagyon nem bízik a szomszédos országban – derül ki az IRES közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből.
A magyarok értékelik a legrosszabbnak mind az ország gazdasági állapotát, mind pedig a saját anyagi helyzetüket a négy visegrádi ország lakosai közül – derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group, Közép-Európai Véleménykutató Intézetek Csoportja) kutatási együttműködés keretében készült legfrissebb TÁRKI kutatásból.
End of content
End of content