Nyílt napot tartottak a Rákóczi-főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II RF KMF) nyílt napot tartott január 10-én.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II RF KMF) nyílt napot tartott január 10-én.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) a 2017–18-as tanévre is felvételt hirdet különböző szakirányokban.
A kárpátaljai magyar nyelven érettségiző és továbbtanulni kívánó végzősöket 2016-ban is széles képzési paletta várta.
Az idén felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem 4 százalékkal többet mint tavaly – mondta Palkovics László oktatási államtitkár kedd este.
Megkezdődött az ukrajnai felsőoktatási felvételi eljárás július 11-én.
Július 11-én megkezdődött a felsőoktatási felvételi eljárás Ukrajnában.
Ukrajnában 2016-ban, a korábbi évektől eltérően, alapképzés (BA-, BSc-képzés) első évfolyama nappali tagozatára csak elektronikus úton nyújthatóak be a jelentkezések. Az online jelentkezési kérelmeket a felvételizők az ez.osvitavsim.org.ua honlapon történő regisztráció után nyújthatják majd be. Az elektronikus felület a felvételi időszak kezdetétől, tehát 2016. július 11-től lesz elérhető.
Nyolc fontos változás van az idei felvételi eljárásban – adta hírül az osvita.ua hírportál június 22-én Inna Szovszun miniszterhelyettes beszámolójára hivatkozva.
Jelentkezhet minden diák, aki 2016 júniusáig befejezi az általános iskola 7., 8. vagy 9. osztályát.
A Munkácsi Szent István Líceum felvételt hirdet a 2016/2017-es tanévre a 8., 9. és 10. osztályba.
End of content
End of content