Magyar történészt neveztek ki a Történettudományok Pápai Bizottságának tagjává
Molnár Antal az első magyar tagja a 67 éve fennálló vatikáni intézetnek.
Molnár Antal az első magyar tagja a 67 éve fennálló vatikáni intézetnek.
Ferenc pápa Nathalie Becquart francia teológus nővért emelte a posztra.
A katolikus egyházfő azt mondta, a nagyszülők gyakran feledésbe merülnek.
A 84 éves pápa bejelentette, hogy Vatikán Államban jövő héten kezdődik az oltás.
Az egyházfőnek isiász okozta fájdalmai vannak.
Tizenhárom új bíborost kreál Ferenc pápa szombaton a Vatikánban járványidőszakban tartott konzisztóriumon.
Elbátortalanító évkezdetről beszélt a fokozódó nemzetközi feszültség és erőszak miatt Ferenc pápa a Vatikánhoz akkreditált nagykövetekkel hagyományosan év elején tartott találkozón csütörtökön, amelyen bejelentette, hogy el
A Kászim Szulejmáni iráni tábornok megölése miatt kialakult nemzetközi feszültség enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
Az egyháznak ismét be kell vetnie magát a „forgatagba” és közelednie kell az emberekhez – fogalmazott Ferenc pápa év végi hálaadó szentmiséjében a vatikáni Szent Péter-bazilikában december 31-én.
Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi a mai emberiség számára is, amely ha meg akarja változtatni a világot, saját magával kell kezdenie – hangoztatta homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szenteste bemutatott misén.
End of content
End of content