Katasztrofális a helyzet a védőoltások tekintetében
A szükséges védőoltások kevesebb mint 20 százalékát adták be Kárpátalján – tájékoztatott a mukachevo.net szeptember 2-án.
A szükséges védőoltások kevesebb mint 20 százalékát adták be Kárpátalján – tájékoztatott a mukachevo.net szeptember 2-án.
Mintegy 75 amerikai kutató kerülhetett kapcsolatban élő lépfenebaktérium-törzsekkel atlantai laboratóriumokban – közölte csütörtökön az amerikai járványügyi központ (CDCP).
Minden egyes lélegzetvétellel vírusok ezrei kerülnek a szervezetünkbe, így a téli időszak egyik kellemetlen velejárója, hogy olykor egy kiadós influenzával is meg kell vívnunk. A gyógyuláshoz hívjuk segítségül a természet füvészkertjét!
A forró nyári napok után üdítően hat a nyár végi, ősz elejei hűvösebb idő. Megkezdődött az iskola, és itt van az őszi kirándulások, majd a szüret ideje is.
A közelmúltban számoltunk be olvasóinknak arról, hogy igen elszaporodtak a füves, fás, bokros területek apró és veszélyes vérszívói, a kullancsok. Csípésük ugyan alig észrevehető, az állatok azonban nagy bajt is okozhatnak, hisz ha fertőzöttek, áldozatuknak akár Lyme-kórt vagy fertőző agyhártyagyulladást is átadhatnak.
Erről a megyei tanács tuberkulózis és HIV/AIDS elleni küzdelemmel foglalkozó testületének június 17-i ülésén értesülhettünk. A tanácskozást Ivan Kacsur, Kárpátalja helyettes kormányzója vezette.
Az ukrán kormány rendelete alapján Kárpátalján kényszergyógykezelést rendelnek el azon tébécés betegek számára, akik elutasítják a kórházi kezelést és fertőzésveszélyt jelentenek a környezetükben élők számára.
A december 1-jei AIDS-világnap előtt a nemzetközi szervezetek felszólították az ukrán kormányt, növelje a AIDS kezelésére szánt összegeket és tegyen többet azért, hogy megakadályozza a HIV-vírus átterjedést a veszélyeztetett csoportokról a lakosság zömére.
Az utóbbi öt évben csaknem megkétszereződött a HIV-fertőzöttek száma Oroszországban – jelentette be szerdán az AIDS elleni küzdelemmel és megelőzéssel foglalkozó szövetségi központ vezetője.
Öt évet kaphat egy AIDS-beteg ukrán férfi, aki a gyanú szerint szándékosan fertőzte meg HIV-vírussal a barátnőjét.
End of content
End of content