A Fidesz nyerte a választást Magyarországon
„Hatalmas győzelmet arattunk” – mondta Orbán Viktor.
„Hatalmas győzelmet arattunk” – mondta Orbán Viktor.
A Fidesz pártelnöksége a kérdést megvitatta, és javaslatát hivatalosan már meg is tette.
Az európai konzervatívok frakciójához való csatlakozás fontos lépést jelent az európai jobboldalon belüli együttműködés kialakításának irányába az Európa Tanács fórumán belül.
A Fidesz európai parlamenti képviselői március 3-án léptek ki az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából.
A FIDESZ kilép az Európai Néppártból, miután az EPP elfogadta új alapszabályát.
„Felháborító, hogy a NATO-ba és az Európai Unióba igyekvő Ukrajna a 21. században is ilyen módszereket alkalmaz és így bánik egy területén élő békés nemzetiségi közösséggel” – hangsúlyozták.
Több mint 99 százalékos feldolgozottság után a Fidesz jelöltje 50,87%-kal vezet, a baloldal jelöltjének 45,9%-a van.
A hagyományoknak megfelelően idén is szűk körben ünnepelték az alapítók a Fidesz születésnapját – közölte az M1 Híradója.
Furcsa „kémügy” borzolta a kedélyeket az elmúlt héten, méghozzá magyar vonatkozásokkal.
Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP nemzeti listáján megválasztott képviselő július 15-én tette első felszólalását az Európai Parlamentben.
End of content
End of content