Kilencvenhárom ország nevezett nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra
Kilencvenhárom ország küldött nevezést nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra – jelentette be az Amerikai Filmakadémia.
Kilencvenhárom ország küldött nevezést nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra – jelentette be az Amerikai Filmakadémia.
Középiskolás vagy? Szeretsz filmeket csinálni?
A Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítvány – Ami boldoggá tesz címmel – rövidfilm versenyt hirdet fiatalok számára!
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján mutatja be Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Jób lázadása című 1982-es filmjének digitálisan felújított változatát kedden 21 óra 50 perckor az M5 kulturális csatorna.
Újabb tizenegy filmet hívtak meg a versenyprogramba a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál szervezői, hat további alkotást pedig beválasztottak a Berlinale Special programjába – olvasható a filmfesztivál közleményében.
A világ 35 országából 59 filmet vetítenek az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, amelyet november 6. és 11. között rendeznek meg a fővárosban, de Pécsen, Kecskeméten és Szegeden is tartanak vetítéseket.
Első magyar filmként Szilágyi Zsófia alkotása, az Egy nap nyerte a luxemburgi CinEast filmfesztivál nagydíját – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szombaton az MTI-vel.
Dudás Viktor filmszakértő szerint szerencsés helyzetben van most a magyar film, mert résztvevői nemcsak rendezőként, hanem szereplőként is „predesztináltak lehetnek” a világhírre.
Szvitlana Szmirnova fiatal színésznő és volontőr a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kialakulása óta gyakran megfordult a katonai kórházakban. Annyira meghatották őt a sebesültek élettörténetei, hogy dokumentumfilmet készít róluk.
Filmet forgat Budapesten és vidéki helyszíneken egy héten át Krzysztof Zanussi világhírű lengyel filmrendező.
End of content
End of content