Radioaktív szivárgástól tartanak az Öbölben
Az iráni atomerőmű megsérülhetett a múlt heti földrengésben a Perzsa-öböl másik oldalán fekvő, olajban rendkívül gazdag országok szerint.
Az iráni atomerőmű megsérülhetett a múlt heti földrengésben a Perzsa-öböl másik oldalán fekvő, olajban rendkívül gazdag országok szerint.
A hangyák előre megérzik a földrengést, jóllehet ennek ára az, hogy csapnivalóan választják ki lakóhelyüket – hangzott el az Európai Földtudományi Szövetség bécsi éves közgyűlésén.
Kína öt éven belül az egész országra kiterjedő földrengés-megfigyelő rendszert szeretne kiépíteni – közölte egy a területet felügyelő hivatal illetékesére hivatkozva a kínai média szerdán.
Nyolcas erősségű földrengés rázta meg szerdán a Csendes-óceán déli részén található Salamon-szigeteket, és a hatására keletkező szökőár megrongált mintegy 50 házat a szigetcsoport egyik tagján.
A 6,8-as erősségű rengés középpontja Copiapo város közelében, mélyen a föld alatt volt. Hatása még a több mint 600 kilométerre délebbre fekvő Santiagóban is érezhető volt, de komolyabb károkat nem okozott.
A Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű földrengés rázta meg Japán észak-keleti partjait.
A tegnapi napon Kárpátalján szeizmológiai állomások két kisebb földrengést érzékeltek.
Legkevesebb 35 sérültje van annak a Richter-skála szerint 6,6-es erejű földrengésnek, amely szombaton hajnalban rázta meg Kína nyugati részét, a Kazahsztánnal határos térséget – közölte a kínai földrengés-hálózati központ.
Bologna közelében három ember meghalt, kettő megsérült, amikor hajnalban rengett a föld.
Indonéziában 8,9-es erősségű földrengés volt a Szumátra szigetén lévő Aceh tartománytól délnyugatra. A teljes Indiai-óceánon cunamiriadót rendeltek el.
End of content
End of content