A Haas hivatalosan is bemutatta első versenyzőjét
Kedden a csapat észak-karolinai bázisán a helyi idő szerint délelőtti órákban hivatalosan is bemutatkozott a Haas-istálló – és egyik 2016-os versenyzője, Romain Grosjean!
Kedden a csapat észak-karolinai bázisán a helyi idő szerint délelőtti órákban hivatalosan is bemutatkozott a Haas-istálló – és egyik 2016-os versenyzője, Romain Grosjean!
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel 48 pontra növelte az előnyét az összetett pontversenyben csapattársával, a most másodikként záró Nico Rosberggel szemben.
Noha nyolc verseny még hátravan a szezonból, Lewis Hamilton egy díjat már egészen biztosan magáénak tudhat: Belgiumban elhódította a legtöbb pole pozícióért járó trófeát. Más kérdés, hogy a tavalyi győztes még nem kapta meg a serleget, ami Hamiltont egyelőre nem is hozza lázba. Mindössze a spanyolországi kisiklás választja el Hamiltont a 100 százalékos teljesítménytől, hiszen…
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan is kiírta a pályázatot a Forma–1 mezőnyének 2016-os vagy 2017-es szezonra vonatkozó bővítésére.
A Forma–1-es csapatok már dolgoznak azon, hogy 2016-tól hangosabbá tegyék a jelenlegi sokat bírált erőforrásaikat. A megoldás már megvan, csak a hatása kérdéses – és még el is kell fogadni a javaslatot.
Max Verstappen keményen fog védekezni az F1-ben, és senkitől sem riad meg: határozott szavak minden idők legfiatalabb újoncától. A Red Bull Junior legfrissebb ásza pontos képpel rendelkezik a teendőkről.
Hivatalossá vált, hogy 2016-tól Forma–1-es futamnak ad otthont Azerbajdzsán. A rendezők már alá is írták az erről szóló megállapodást Bernie Ecclestone-nal.
A világbajnoki pontversenyben élen álló Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Német Nagydíj szombati, összességében harmadik szabadedzésén.
Nagy-Britanniában, egy törvénymódosításnak köszönhetően minden akadály elhárult a közúton rendezendő motorsportesemények lebonyolítása elől, majd szinte azonnal előkerült a Londoni Nagydíj életre hívásának ötlete. Bernie Ecclestone szerint mindez csupán pénz kérdése.
Az MTVA rendhagyó módon a helyszínről közvetíti az ausztriai Forma–1-es futamot. Az Osztrák Nagydíj volt az első, amelyet – 38 évvel ezelőtt – élőben láthatott a magyar közönség; hétvégén a stáb az egész műsorfolyamot a Red Bull Ringen készíti.
End of content
End of content