Fotókiállítás Ungváron
A Kárpátaljai Fotóművészek Szövetségének kezdeményezésére Nagyváradról Ungvárra érkezett a Párbeszéd című fotókiállítás, melyet a Kárpátaljai Helytörténeti Múzeumban tekinthetnek meg az érdeklődők.
A Kárpátaljai Fotóművészek Szövetségének kezdeményezésére Nagyváradról Ungvárra érkezett a Párbeszéd című fotókiállítás, melyet a Kárpátaljai Helytörténeti Múzeumban tekinthetnek meg az érdeklődők.
Egy hónapon át tekinthetik meg az érdeklődők azt a fotókiállítást, melynek az ungvári skanzen – hivatalos nevén a Kárpátaljai Megyei Népi Építészeti és Életmód Múzeum – kiállítóterme ad otthont.
A világ leghíresebb fotóügynöksége, a Magnum Photos új, Kontaktok című vándortárlata a budapesti Capa Központban, míg legelső csoportos kiállítása Elsők címmel a Mai Manó Házban látható keddtől augusztus 24-ig.
Április 24-én a Kárpátaljai Fotóművészek Szövetsége tagjainak képeit mutatták be a salgótarjáni kulturális és oktatási központban megrendezett fotókiállításon.
Április 25-én közép-európai idő szerint 12 órakor a szakurák virágzását megörökítő fotókból nyílt kiállítás az ungvári Mustármag közben.
Február 9-én nyílt meg a Volt, van és lesz című kiállítás a nagyszőlősi Impasto képgalériában.
November 22-én közép-európai idő szerint 15 órakor nyílt meg Odri Matoljak Én vagyok című fotókiállítása a Kárpátaljai Népi Építészeti és Iparművészeti Múzeumban.
A magyar cirkusz múltját és jelenét mutatja be a Fővárosi Nagycirkusz fotókiállítása, amelyet a városligeti épületben december 31-ig láthat a közönség.A tárlat felidézi a cirkuszművészet eredetét, bemutatja a magyar cirkusz kezdeteit, valamint a látogatók megismerhetik a városligeti mutatványosok emblematikus figuráit.
Nemzetközi Duna napnak nyilvánították június 29-ét 2004-ben.
Kárpátalja fatemplomai címmel nyílt kiállítás a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal halljában.
End of content
End of content