A kárpátaljai agrárgazdaságok túlnyomó része 100 hektárnál kisebb földterületen gazdálkodik
A földreform eredményeként 295 új agrárpiaci típusú egységet hoztak létre Kárpátalja területén.
A földreform eredményeként 295 új agrárpiaci típusú egységet hoztak létre Kárpátalja területén.
Tizenhat arab országból csaknem kétszáz üzletember, diplomata és politikus vesz részt a Budapesten ma kezdődő, kétnapos arab-magyar gazdasági fórumon.
Beindult az ukrán gázimport – csak éppen nem az évek óta rizikós és drámai eseményeket is előidéző oroszországi irányból, hanem nyugatról. A helyzet kis szépséghibája, hogy a német cég által szállítani vállalt gáz is orosz – csak a németek olcsóbban vették, mint ahogy azt az ukránoknak keletről kínálták.
Harmadával kisebb nyereségről számolt be a Gazprom 2012 első félévéről az egy évvel korábbival összehasonlítva, részben a melegebb időjárás hatására.
Ukrajnában 1,3 százalékkal esett vissza a hazai össztermék (GDP) 2012 harmadik negyedében a tavalyi év hasonló időszakához képest – hozta nyilvánosságra szerdán az ukrán statisztikai hivatal.
Az OTP Bank ukrajnai leánybankja az év harmadik negyedében 35,923 millió hrivnya nettó nyereséget ért el – tette közzé a bank harmadik negyedéves jelentését az Interfax-Ukraina hírügynökség.
Ukrajna a világgazdasági válság egyik legerőteljesebben érintett országa volt, amit súlyosbítottak a belpolitikai tényezők.
Az ukrán mezőgazdasági minisztérium betiltja a búza exportját november közepétől, értesültek gabonapiaci kereskedők.
Az ukrán hrivnya értéke 10 %-kal eshet 2012 végéig – jelentette ki Charles Sevilla, a Fitch elemzői csoportjának igazgatója.
Ha nem kapja meg a nemzetközi pénzügyi csomag következő részletét, Görögország november végére csődbe mehet – jelentette ki a görög miniszterelnök a német Handelsblattnak adott interjújában. Antonisz Szamarasz az Európai Központi Bank (EKB) segítéségére is számít.
End of content
End of content