Az ukrán GDP 3,5 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben
Jövőre már több mint 4 százalékkal erősödhet a gazdaság.
Jövőre már több mint 4 százalékkal erősödhet a gazdaság.
Az első negyedévben a gazdaság 1,3 százalékkal zsugorodott éves összevetésben.
Az ukrán bruttó hazai össztermék (GDP) csaknem negyedét adja a szürkegazdaság – derült ki abból a kutatási anyagból, amelyet a Ernst and Young vállalat végzett el a Mastercard támogatásával az ukrán gazdasági minisztériummal, a jegybankkal és a statisztikai hivatallal együttműködésben, és amelynek eredményét hétfőn tette közzé a jegybank honlapján.
Ukrajna bruttó hazai terméke (GDP) 2,4 százalékkal nőtt az idei év második negyedében 2016 hasonló időszakához képest – hozta nyilvánosságra az ukrán statisztikai hivatal hétfőn a honlapján.
Felgyorsult az ukrán gazdaság visszaesése a tavalyi negyedik negyedévben, az ukrán statisztikai hivatal kedden közzétett jelentése szerint a hazai össztermék (GDP) 15,2 százalékkal csökkent 2013 utolsó negyedévéhez képest.
Az ukrán kormány rontotta az idei évre vonatkozó gazdasági előrejelzését: számításai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 5,5 százalékkal fog zsugorodni az eddig várt 4,3 százalék helyett – jelentette be Natalja Jareszko ukrán pénzügyminiszter.
Az ukrán bruttó hazai termék (GDP) 2014-ben akár 10 százalékkal is csökkenhet Valeria Hontareva, az ukrán központi bank elnöke szerint.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) nyolc éve példátlan ütemben, 3,9 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte első gyorsbecslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kína újabb intézkedéseket jelentett be a gazdasági növekedés fellendítésére – közölte a BBC News.
Lassabb gazdasági növekedést vár 2014-ben az Egyesült Államokban a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a szervezet szerint az idén 2 százalékkal nőhet az amerikai bruttó hazai termék (GDP), a korábban várt 2,8 százalékkal szemben.
End of content
End of content