Több mint száz génhez köti az autizmust a téma eddigi legnagyobb kutatása
Több, mint száz gén játszhat szerepet az autizmus spektrumzavar (ASD) kialakulásában – állapította meg a témához köthető eddigi legnagyobb génkutatás.
Több, mint száz gén játszhat szerepet az autizmus spektrumzavar (ASD) kialakulásában – állapította meg a témához köthető eddigi legnagyobb génkutatás.
Egy kínai kutatócsoport három életképes humán embrió néhány sejtjében sikeresen kijavított pár genetikai mutációt, és ezt most először vitték véghez a genetika svájcibicskájának tartott CRISPR módszert használva.
A bronzkorban alakult ki az eurázsiai népek mai génkészlete – derült ki az eddigi legkiterjedtebb mintavételen alapuló nemzetközi archeogenetikai és régészeti projektnek köszönhetően, amelyben az MTA BTK Régészeti Intézetének, az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek és a Szegedi Tudományegyetemnek a tudósai is részt vettek.
A gyapjas mamutokról összegyűjtött eddigi legteljesebb genetikai információ betekintést enged pusztulásukba, felfedve, hogy mielőtt utolsó, súlyosan beltenyészetes csoportjuk megadta volna magát sorsának egy jeges-tengeri szigeten, két populációs összeomlást szenvedtek el.
Először módosították sikerrel humán embrió DNS-ét kínai tudósok. Nyugati biológusok komoly erkölcsi aggályaiknak adtak hangot emiatt – számolt be csütörtökön a South China Morning Post.
Vezető pozícióba került a térségben a magyar génkutatás azzal az eszközzel, amelyet a Nemzeti Agykutatási Program keretében vásárolt a SOTE Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete – derült ki a keddi Ma reggel összeállításából.
Amerikai biológusok öregedést lassító gént azonosítottak, amely, ha aktiválták, 30 százalékkal meghosszabbította a gyümölcslegyek életét.
Egy kutatócsoport feltérképezte a juh génállományát, kutatásuk felfedte, hogy a juhok mintegy négymillió évvel ezelőtt váltak el a kecskéktől.
A mondás szerint mindenki annyi idős, mint amennyinek érzi magát – azt azonban, hogy mennyire látszódunk öregnek, sokkal több dolog befolyásolhatja. Cikkünkből megtudhatja, mi okozza a ráncokat, a májfoltokat és a megereszkedő bőrt.
A mell-, a prosztata- és a petefészekrák kockázatát növelő génvariációkatt fedeztek fel.
End of content
End of content