Kigyulladt egy Renault Nagyszőlősön
A tűz tönkretette az autó motorterét és belsejét.
A tűz tönkretette az autó motorterét és belsejét.
Idén augusztusban az ukrajnai üzemcsarnokokból mindössze 470 jármű gördült ki. Ily módon tavaly augusztushoz viszonyítva 37%-kal csökkent a gépkocsigyártás az országban – jelentette a Zakarpattya Online az Ukravtoprom egyesület tájékoztatása alapján.
Napjainkban már el sem tudnánk képzelni a közúti közlekedést motorkerékpárok, gépkocsik, autó- és trolibuszok, illetve villamosok nélkül. Százhúsz-százharminc évvel ezelőtt azonban napjaink megszokott közlekedési eszközei még technikai újdonságoknak számítottak, és mellettük hosszú évtizedekig ott zörögtek a városok utcáin a lovas kocsik is, melyek csak lassan szorultak háttérbe a gépjárművek mögött.
További négy adót vetettek ki január 1-jétől a járműtulajdonosokra: ezentúl meg kell fizetniük a gépjárműadót, az újféle jövedéki adót az autóbuszok és a teherjárművek után, továbbá jövedéki adó terheli a jövőben az elektromos motorokat, és ismét bevezették a gépjárművek átalakításakor fizetendő jövedéki adót – közölte a Karpatszkij Objektív.
Egy liter benzinnel 3300 kilométert tett meg vasárnap Rotterdamban egy francia diákcsapat által konstruált autó, és ezzel új rekord született a világ legjelentősebb energiahatékonysági versenyén a gépjárművek világában.
Február 16-án délután 5 óra körül Gát településen halálos közúti baleset történt.
A szovjet időkből maradt ránk, hogy a gépjármű vezetéséhez meghatalmazásra van szükség a tulajdonostól. Ennek az okmánynak a hiánya miatt nem tudott Olga Szkripnik ukrán állampolgár Oroszországba utazni.
A Legfelsőbb Tanács elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely szerint környezetvédelmi adót vetnek ki a gépjárművek majdani megsemmisítésére.
Átverés-e az új ukrán vámszabály?
A Miniszteri Kabinet április 3-án módosította a gépjárművek adásvételi szabályait, a változtatás értelmében a szerződéseket ezentúl az Állami Közlekedésrendészeti Hivatalban (DAI) kell megkötni, kivéve ha a járművet az illető örökölte.
End of content
End of content