A három szent főpap ünnepe
Három szent főpap – Nagy Szent Bazil, Hittudós Szent Gergely és Aranyszájú Szent János – emlékünnepét tartja január 30-án a görögkatolikus egyház.
Három szent főpap – Nagy Szent Bazil, Hittudós Szent Gergely és Aranyszájú Szent János – emlékünnepét tartja január 30-án a görögkatolikus egyház.
Szülőként számos kérdés fogalmazódik meg bennünk gyermekeinkkel kapcsolatban: jól neveljük őket, megadunk nekik mindent, ami az egészséges testi-lelki-szellemi fejlődésükhöz szükséges, vajon milyen felnőttekké fognak válni…?
Oroszmokra település Ukrajnában, Kárpátalján, a Técsői járásban.
Az előző évhez hasonlóan, idén is január második hetében tartotta a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) négynapos ikonfestő lelkigyakorlatát Karácsfalván, a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban.
„Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára…” – olvasták Pál apostol Titusznak írt levelének második fejezetéből a mai napon a görögkatolikus egyház templomaiban Vízkereszt ünnepén.
Igazi karácsonyi ajándékot kaptak a Nagybégányi Görögkatolikus Egyházközség hívei, hiszen féléves távollét után a Szentestét már saját templomukban ünnepelhették meg.
Senki sem tudja kivonni magát a karácsonyvárás alól, hiszen már hetekkel az ünnep előtt ez árad a médiából, erre készülnek a városok terein, a bevásárlóközpontokban.
A Tiszaújaki Művészeti Iskola tanárai és növendékei évről évre koncertet adnak a karácsonyt megelőző adventi időszakban.
November 20-án Tiszaújlakon Bakancsos Sándornak, a település görögkatolikus parochusának kezdeményezésére egy nagyon szép, a községben eddig nem gyakorolt egyházi népszokás indult útjára: a szentcsalád-járás. A népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érvén szállást kerestek maguknak.
„Neked muszáj szülnöd, mert te papné vagy!”
End of content
End of content