ORFK: Több mint 12 ezren érkeztek csütörtökön Ukrajnából
Több mint 12 ezren érkeztek csütörtökön Ukrajnából Magyarországra.
Több mint 12 ezren érkeztek csütörtökön Ukrajnából Magyarországra.
A szabályok megsértése figyelmeztetést, megrovást vonhat maga után, vagy akár el is bocsáthatják őket a munkahelyükről.
Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes számolt be a helyzetről.
Anyagi támogatást nyújthat, de felszerelést is adományozhat.
Az ukrán belügyminisztérium egy hete még 537 ezer visszatért menekültről számolt be.
David Beasley, az ENSZ római székhelyű Élelmezési Világprogramjának vezérigazgatója kedden mondta ezt el.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta segítséget nyújt a Magyarországra menekülők, valamint a Kárpátalján maradók számára.
„Az önök határa a mi határunk is, és közösen fogjuk megvédeni.”
Az ukrán delegáció kizárólag ukránbarát és átlátható keretek között dolgozik.
Steinmeier korábban támogatta az Északi Áramlat-2 gázvezeték üzemeltetésének.
End of content
End of content