Sült pangasius halfilé
A pangasius fehérhúsú halfajta. Az ára mellett az egyik legnagyobb előnye, hogy teljesen szálkamentes. A másnéven cápaharcsaként is ismert hal pillanatok alatt elkészül, akár serpenyőben, akár sütőben sütjük.
A pangasius fehérhúsú halfajta. Az ára mellett az egyik legnagyobb előnye, hogy teljesen szálkamentes. A másnéven cápaharcsaként is ismert hal pillanatok alatt elkészül, akár serpenyőben, akár sütőben sütjük.
A Magyar Haltani Társaság folytatva a hagyományokat, a 2019-es évre is meghirdeti AZ ÉV HALA választást.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) védjegy bevezetésével tenné népszerűbbé a halfogyasztást Magyarországon – írja szerdai számában a Magyar Idők, amely arról is beszámol: a tervek szerint az első védjegyes halak és feldolgozott termékek jövő karácsonykor kerülhetnek a piacra.
Rendkívüli compó- és vörösszányúkeszeg-telepítést végez szerdán a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., hogy színesítse a horgászzsákmányt a tavaszi idényre – számolt be Szári Zsolt, a cég vezérigazgatója az MTI-nek kedden.
Új-Zéland édesvízi állatvilágának mintegy háromnegyedét a kihalás veszélye fenyegeti, a problémán csak rontanak gazdaság fellendítését célzó kormányzati tervek – figyelmeztettek új-zélandi ökológusok.
Jelenkorunk leghatalmasabb ragadozó hala a nagy fehér cápa, mely ritka esetben a hat méternél nagyobb testhosszt is elérheti. Ám mintegy 16 millió évvel ezelőtt, a ma is tartó földtörténeti újkor harmadidőszakában, pontosabban a miocén korban megjelent az óceánokban egy hozzá hasonló testfelépítésű, ám tőle háromszor nagyobb óriási cápa, a megalodon (teljes tudományos nevén: Carcharodon megalodon),…
Vészesen fogy a kecsege állománya, ezért már a kifogását is megtiltották a különös megjelenésű halnak.
Több mint kétszáz mázsa halat kínálnak és több ezer embert látnak vendégül a szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál három napja alatt jövő péntektől vasárnapig; szombaton több száz bográcsban készül majd a hallé.
Az utóbbi években észrevehetően növekszik az amatőr sporthorgászok száma: így vidékünkön is. Közülük sokan anyaországi horgászversenyekre is elutaznak, hogy szenvedélyüknek hódoljanak. Egyikük, a beregszászi Turóczy Gábor pl. a közelmúltban második helyezést ért el a Nagykállón megrendezésre került Pecamánia Road Show nevű nemzetközi horgászverseny-sorozat egyik fordulóján. Az alábbiakban Gáborral beszélgettünk tapasztalatairól, élményeiről.
Kaukázusi törpegébek (Knipowitschia caucasica) másfél centiméteres példányai úsznak egy akváriumban a Tisza-tavi ökocentrumban, Poroszlón.
End of content
End of content