Heves harcok dúlnak Doneckben
Nehézfegyverek robaja hallatszott szombat este a kelet-ukrajnai Doneck városában, a Moszkva-barát szakadárok hírügynöksége és az orosz média szerint az ukrán hadsereg ágyúzta a környéket.
Nehézfegyverek robaja hallatszott szombat este a kelet-ukrajnai Doneck városában, a Moszkva-barát szakadárok hírügynöksége és az orosz média szerint az ukrán hadsereg ágyúzta a környéket.
A kelet-ukrajnai szakadárok egyik katonai parancsnoka azt mondta, hogy az ukrán katonák több száz haditechnikai eszközt, köztük több tucat harckocsit hagytak a kelet-ukrajnai Debalceve környékén kivonulásuk után, és e haditechnika most már a szakadárok haderejét gyarapítja.
Újabb, az Iszlám Állam állam által meggyilkolt áldozatok maradványaira bukkantak tegnap az észak-iraki Tikrít közelében. Merre tart most a világ talán legkegyetlenebb terrorszervezete, és merre tart a világ a katonai szerepvállalásban az ISIS ellen? – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.
Egyszer sem lőtték az oroszbarát szakadárok sem páncélosokkal, sem tüzérségi ágyúkkal az ukrán fegyveres erők állásait az utóbbi 24 órában Kelet-Ukrajnában – közölte Andrij Liszenko, a kijevi hadműveleti parancsnokság szóvivője vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján.
Líbia legnagyobb, Miszrátában lévő acélművét lőtték vasárnap a nemzetközi közösség által elismert kormány harci gépei, a második egymást követő napon támadva az egyik fő rivális szervezettel szövetséges líbiai várost.
Az utóbbi időben olyan, látszólag független fegyveres csoportok kezdtek tevékenykedni a kelet-ukrajnai harcok övezetében, amelyek mintha nem tartoznának sem az orosz hadsereg kötelékébe, sem az önhatalmúlag kikiáltott, szakadár donyecki, illetve luhanszki „népköztársaságok” fegyveres erőihez.
A Moszkva-barát szeparatisták folytatják támadásaikat a donyecki nemzetközi repülőtér ellen, amelyet az elmúlt egy nap alatt többször is harckocsikkal lőttek.
Az ukrán katonák csütörtökre virradóra legalább száz szakadár fegyverest és orosz katonát öltek meg Kelet-Ukrajnában, ahol az éjszaka folyamán is súlyos harcok voltak – jelentette Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő ukrán katonai szakértő, az Információs Ellenállás nevű szervezet koordinátora.
Az ukrán fegyveres erők tüzérsége megsemmisítette annak az orosz harcjárműoszlopnak a nagy részét, amely péntekre virradó éjjel hatolt be Ukrajna területére a kelet-ukrajnai Izvarine határátkelőnél – közölte Petro Porosenko ukrán elnök telefonon David Cameron brit miniszterelnökkel.
Luhanszkban a megyei kormányzóság előzetes adatai szerint legalább 20 civil vesztette életét a harcok következtében az elmúlt 24 órában.
End of content
End of content