Súlyos harcok Donyeckben és Luhanszkban
Három civil vesztette életét és öten sérültek meg csütörtökre virradóra Donyeckben az ukrán fegyveres erők és a szeparatisták között dúló harcokban – közölte a kelet-ukrajnai város vezetése.
Három civil vesztette életét és öten sérültek meg csütörtökre virradóra Donyeckben az ukrán fegyveres erők és a szeparatisták között dúló harcokban – közölte a kelet-ukrajnai város vezetése.
Valerij Heletej a BBC hírcsatornának úgy nyilatkozott, hogy az ukrán hadak jelentős sikereket értek el az oroszbarát szakadárokkal vívott harcokban.
Az ukrán hadsereg elfoglalta a fekvése miatt stratégiai fontosságú Szaur-Mohila települést Kelet-Ukrajnában. Erről Viktor Muzsenko altábornagy, vezérkari főnök tett jelentést Petro Porosenko államfőnek az elnöki sajtószolgálat hétfői közlése szerint.
Moszkva tovább növeli katonai jelenlétét az ukrán határnál, erről tanúskodik az, hogy két, csecsen zsoldosokból álló zászlóalj érkezett Rosztov-na-Donu oroszországi városba – jelentette ki vasárnap kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
A kelet-ukrajnai terrorellenes műveletben részt vevő ukrán fegyveres erők visszafoglalták a Moszkva-barát fegyveresektől a Luhanszk megyei Liszicsanszk várost – jelentette péntekre virradóra a kijevi média.
A „terrorellenes műveletben” részt vevő ukrán erők felszabadították a több mint százezer lakosú Szeverodonyeck városát Luhanszk megyében – közölte kedden Twitter-oldalán Arszen Avakov belügyminiszter.
Heves harcok dúlnak a kelet-ukrajnai Donyeck megyében Dzerzsinszk és Horlivka városok térségében, Luhanszk megyében Szeverodonyecknél és Liszicsanszknál, valamint a megyeközpontokban, Donyeck és Luhanszk városokban – közölte hétfőn az oroszbarát szakadárok ellen indított, Kijevben terrorellenesnek nevezett művelet parancsnokságának sajtóosztálya.
Az ukrán légierő felújította támadásait szerdán, és több célzott csapást hajtott végre a szakadárok állásai ellen Kelet-Ukrajnában – közölte a védelmi minisztérium.
Nagyszabású támadást indítottak szerdán kora reggel a szakadárok az ukrán Nemzeti Gárda tagjai ellen az orosz határnál lévő Donyeck megyei Marinyivka falu körzetében. Eddig legalább három gárdista sebesült meg.
Gyásznapot tartottak július 6-án Rahón.
End of content
End of content