Horthy-klip pályázat
Köztudomású, hogy különösen a partiumi és erdélyi városokban, falvakban, de a Felvidéken, Kárpátalján és a Délvidéken is egészen más Horthy Miklós és politikájának amegítélése, mint Magyarországon.
Köztudomású, hogy különösen a partiumi és erdélyi városokban, falvakban, de a Felvidéken, Kárpátalján és a Délvidéken is egészen más Horthy Miklós és politikájának amegítélése, mint Magyarországon.
Mintegy 4000 magyarországi középiskolás utazhat március 15-én a Rákóczi Szövetség támogatásával valamely határon túli magyar településre és ünnepelhet közösen ott élő diáktársaival – közölte a szervezet.
Magyarországi és határon túli magyar kézművesek és alkotócsoportok számára hirdetett kettős pályázatot az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ).
A képviselők elfogadták a határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót és a szellemi tulajdon védelméről szóló törvény módosítását is.
Uniós támogatások segíthetik Magyarországon és a határon túli magyarok körében a digitális írástudatlanság felszámolását.
Határtalan Színjátszás címmel rendez konferenciát az amatőr színházakat tömörítő Magyar Szín-Játékos Szövetség január 18. és 20. között Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben.
Megjelent a Kisebbségi Jogvédő Intézet pályázata, amelynek keretében az Intézet anyagi támogatást nyújt a határon túli magyarok jogsegélyében kiemelkedő szerepet vállaló jogtanácsosoknak, ügyvédeknek, ügyvédi irodáknak és civil jogvédő szervezeteknek.
A Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt pályázaton összesen több mint 2,4 milliárd forintnyi támogatás érhető el a hazai és a határon túli tehetséges fiatalok és mentoraik számára – hangzott el az oktatási államtitkárságon rendezett sajtótájékoztatón január 10-én.
A következő évben indul a határon túli nemzeti konzultáció – tudatta a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI érdeklődésére, hozzátéve, hogy a témáról később adnak tájékoztatást.
Ezzel a címmel került megrendezésre 2012. november 20-án a Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar Tanítóképző Intézetében az a konferencia, amelyen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát két tanárunk, Jakab Eleonóra biológia tanár és Greba Anna testnevelő tanár képviselte.
End of content
End of content