A határon túliak is jelentkezhetnek az előadóművészeti támogatásokra
A meghirdetett pályázati felhívás decemberi megjelenése lehetővé teszi a művészeti szervezetek kiszámítható működését.
A meghirdetett pályázati felhívás decemberi megjelenése lehetővé teszi a művészeti szervezetek kiszámítható működését.
Mint mondta, a határon túliság a magyarok számára már az identitásuk része.
Jövőre 5300 határon túli hetedikes magyar diák látogathat Magyarországra és több mint ezer pedagógus vehet részt továbbképzésen a Határtalanul Magyarországon nevű program keretében.
Cím: Most mutasd meg településed kincseit! Kiíró: Harmónium Független Kommunikációs Egyesület Határidő: 2014. 12. 08.
Idén folytatja országos előadás-sorozatát a Nemzeti Kulturális Alap – hangzott el a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, a május 8-án tartott tájékoztató beszélgetésen.
A méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeire hívja fel a fiatalok figyelmét a január 31-én Battonyán induló Suliturné. A Dirty Slippers együttes tagjai idén határon innen és túl mintegy 250 oktatási intézményben tartanak koncerttel egybekötött prevenciós előadásokat.
A határon túli magyar vonatkozású műemlékek felújításának jelenlegi helyzetét, lehetőségeit vitatta meg hétfőn az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának kastélyokkal, várakkal, falusi turizmussal foglalkozó albizottsága Budapesten.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2013/2014-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató román vagy szerb vagy szlovák vagy ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.
A Seneca Beszéd Stúdió és a Közhasznú Alapítvány a Dadogókért Őze Lajos Vers- és Prózamondó Versenyt hirdet az alapítvány fennállásának 20. évfordulója alkalmából Magyarországon és határainkon túl élő középiskolás korú fiatalok részére.
Határon túli választási etikai kódex elfogadását szorgalmazta szerdán Kolozsváron Szili Katalin.
End of content
End of content