Ezek a házassággal járó előnyök
Kisebb az infarktus kockázata a házasságban élő férfiaknál és nőknél, mint a pár nélkül élőknél.
Kisebb az infarktus kockázata a házasságban élő férfiaknál és nőknél, mint a pár nélkül élőknél.
A Kárpátaljai Anyakönyvi Hivatal adatai szerint 2012-ben 19 116 születést (köztük 148 halvaszületést) regisztráltak megyénkben, ezzel szemben 14 813 elhalálozást (köztük 168 egy év alatti gyermek) vettek nyilvántartásba.
Több százezer résztvevőt várnak Párizsba a hagyományos házasság védelméért vasárnapra szervezett felvonulásra, amelyet Francois Hollande francia köztársasági elnök „házasságot mindenkinek” javaslata ellen tartanak.
Házasságiévforduló-rekordot döntött II. Erzsébet királynő, aki kedden ünnepelte házasságkötésének 65. évfordulóját.
Az első kávézás csak látszólag ártatlan dolog.
Spanyolország legfelsőbb bírósága megerősítette a homoszexuálisok házasságkötésének törvényességét; a francia kormány jóváhagyta az azonos neműek házasságának engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot; Angliában pert vesztett egy örökbeadási ügyeket intéző katolikus ügynökség, amely azonos nemű pároknak nem adott örökbe gyermeket.
Három újabb amerikai állam, Maine, Maryland és Washington legalizálja az azonos neműek házasságát. Washington és Colorado államokban törvényesnek nyilvánítják a marihuánafogyasztást.
Nagy különbség, ha egy uralkodó – felrúgva ezzel az évszázados szabályokat – nem diplomáciai megfontolásból házasodik. Így tett IV. Edward és VIII. Henrik is – írja Eric Ives, a History Today szerzője.
Emellett érvel az amerikai keresztény First Things folyóirat honlapján Leroy Huizenga, aki rámutat: hibás az a keresztény hozzáállás, amely csak a Szentírás betűjével hajlandó érvelni.
Ukrajnában egyre több pár nem lép szívesen hivatalos házassági kötelékbe egymással, inkább polgári házasságban élnek. Sőt, gyakorta a baba megszületése sem döntő a házasság megkötésében.
End of content
End of content