Eltűnt férfit keresnek Hetyenben
Kedd óta nem adott életjelet magáról Berényi Csaba.
Kedd óta nem adott életjelet magáról Berényi Csaba.
Balla László 1962-ben írt a Naptár című kalendáriumban arról, hogy Kossuth Lajos hat hold földet birtokolt Hetyenben, bár ő maga sohasem volt a faluban, s földjét sem művelte.
Egy-egy település lakóiról sokat elárul temetője és temploma. Nos, a hetyeni temetőben még nem jártam, de temploma és környezete azt sugallja, hogy hagyományaihoz, hitéhez hű nép lakik itt, akik a nehéz gazdasági helyzet ellenére mindent megtesznek, hogy a szent hajlék méltó legyen arra, hogy Isten ott szívesen lakozzék, hogy ott legyen velük, amikor imáikban Hozzá…
A Hetyeni Református Egyházközségben két harang teljesített szolgálatot 1928-tól napjainkig. Az egyik, a 250 kg-os C hangzású nagyharang sajnos a 90-es években megrepedt. Kétszer próbálkozott meghegesztetni a gyülekezet, de néhány év eltelte után tovább repedt.
Bár testileg, szellemileg vagy testileg és szellemileg egyaránt fogyatékos embertársaink sajnos nem tudnak olyan életet élni, mint az egészségesek – ám ők is teljes értékű emberek, akik nagyfokú együttérzést és támogatást igényelnek a társadalom részéről.
A Hetyeni Hagyományőrzők és Falufejlesztők Társadalmi Szervezete, a Hetyeni Református Egyházközség és a KMKSZ helyi alapszervezete július 19-én harmadik alkalommal szervezte meg Hagyományőrző és Hitéleti Családi Napját, melynek ezúttal is az „Élim” Hetyeni Fogyatékkal Élők Napköziotthonának udvara és a mellette lévő sportpálya adott otthont.
Február 13-án este zsúfolásig megtelt a Hetyeni Általános Iskola folyosója.
A Hetyeni Református Egyházközség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete augusztus 17-én immáron második alkalommal szervezte meg a Hagyományőrző Hitéleti Családi Napot, melynek ismét az „Élim” Hetyeni Fogyatékkal Élők Napközi Otthonának udvara és a mellette lévő sportpálya adott otthont.
Ismerek egy kárpátaljai családot, ahol a nagycsalád kifejezés legalább olyan gyakran hangzik el, mint máshol a köszönés. Nem véletlenül: a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) irodavezetője, a hetyeni származású Tóth Adrienn maga is nagycsaládban nőtt fel.
Beregszásztól alig több mint 20 kilométerre fekszik az írásos forrásokban először 1270-ben említett Hetyen. Az egykor Bereg vármegye részét képező település jócskán bővelkedik ügyes kezű mesteremberekben, kézművesekben, akik nemcsak aktívan tevékenykednek, de igyekeznek ismereteiket át is adni a fiatalabb nemzedék képviselőinek.
End of content
End of content