A karácsfalvi líceum is együtt szavalt a nemzettel
A magyar kultúra napján, január 22-én a világ több száz vagy ezer magyar nyelvű általános és középiskolájának részvételével indult útjára a magyar Himnusszal az Együtt Szaval a Nemzet program.
A magyar kultúra napján, január 22-én a világ több száz vagy ezer magyar nyelvű általános és középiskolájának részvételével indult útjára a magyar Himnusszal az Együtt Szaval a Nemzet program.
Isten, áldd meg a magyart,Jó kedvvel, bőséggel,
A 2014. évi Magyar Kultúra Napján, január 22-én a világ valamennyi magyar nyelvű általános és középiskolájának részvételével indul útjára a magyar Himnusszal az Együtt Szaval a Nemzet program.
Három román szenátor megtiltaná, hogy az állami intézményeken más államok zászlói vagy a székely zászló lobogjon. Emellett kötelezővé tennék, hogy a közoktatásban a diákok minden reggel énekeljék el a román himnuszt.
Elkészült Erkel Ferenc Himnuszának másfél perces változata.
Húszéves az ukrán himnusz, tömeges énekléssel ünnepeltek Lvivben.
Vetette papírra a költemény első sorait Kölcsey Ferenc, talán mit sem sejtve arról, hogy legnagyobb hatású verse, a magyar Himnusz még így, 190 év múltán is milyen sokat jelent majd nekünk, magyaroknak. Hisz a Himnusz születésének évfordulója, január 22-e már huszonnégy éve egyben a magyar kultúra napja, amelyet nemcsak Magyarországon, hanem az országhatárokon kívül is…
Gyerekek állnak a Lánchíd pesti hídfőjénél,
Egy korábban ismeretlen Beethoven-mű kéziratára bukkant a Manchesteri Egyetem professzora egy 192 éves jegyzetfüzetben – olvasható a brit közszolgálati BBC honlapján.
End of content
End of content